Az ünnepség 2. fejezet

-Bori! -Ordítok az út túl oldalán sétáló rég nem látott barátomra.

-Alíz! -Int felém. -Hogy, hogy erre jössz? Egyedül?

-Családi balhé... a nővérem átment ideges szerelmesbe... 

-Elképesztő... milyen volt a nyár?

-Menő... voltunk görögbe és elmentünk gokartozni is. Ti?

-Mi Rómába mentünk, meg Zsófi csinált hennát, nézd! -Feltűrte a blúza ujját és egy állati menő 'Football felirat volt a csuklóján.

-Jó lett, ügyes a nővéred.

-Köszi... Hogy bírod ki hosszú nadrágba? -Néz rám rémült szemekkel.

-Nehezen! -Nevetünk, majd a suli kapunál hirtelen megtorpanunk. Körülnézek majd belépek és Bori követ.

-Olyan furcsa, hogy újra suli... és hogy nyolcadik... 

-Furcsa? Ijesztő... -Újra nevetünk, de amikor az aulába érünk elhalkulunk és üveges tekintettel nézünk fel az osztályunk ajtajára. Ahogy megyünk a lépcsőn valami kicsi ugrik neki a hátamnak. 

-Alíííz! -Hangzik fel Kira hangja.

-Kira?! -Fordulok meg. -Semmit se nőttél! -Nem hagyhattam ki. Kira a legkisebb hatunk közül, és most se lett nagyobb.

-Haggyál már! Nekem legalább nem kell Zoli bával táncolnom a jótékonyságin!

-Hé ki mondta, hogy a fiúk nem nőttek meg?

-Reménykedj csak... -Már jól ismert gúnyos vigyorával együtt léptünk be a terembe. 

-Amúgy hogy vagytok? -Lép közelebb Borihoz.

-Jól, nézd! -Kira is ájuldozott egy sort a hennától majd leültünk pont ugyan úgy, mint tavaly. Bori és Kira az utolsó előtti padba az ajtó felől előttük én, mellettem Anna (a 'manga(!!) csaj) a középső padsor második padjában Szilvi és Réka előttük Emma és mellette Petra, az a lány aki mindig csendben van, kész a házija, alig vannak barátai és akit úgy lehet irányítani, mint egy kutyát... Az ablak felőli padsor a fiúké és az osztály idegesítő, lusta csajáé Stefié... az ajtó felőli padsorban is egy fiú ül Marci, aki egész alsóban nyominak számított, mondjuk most se más... de lehet vele beszélgetni,

ha akar nagyon jó dogákat ír, szóval egy átlag csendes srác. Már szinte mindenki megjött és lassan már a székeket is ki visszük, de Emma még sehol...

-Kira! -Áll meg Szilvi Kira padja mellett.

-Szia Szilvim, mizu? -Kira szokásosan felül a padra és a régi ütött-kopott összefirkált kulacsával játszik. 

-Nem sok, jó volt Horvátország?

-Húú, hallod olyan szép volt! Pont egy kalózvárra nézett az erkélyünk, és voltunk egy lakatlan szigeten is! Ti... várj tudom! -Látszólag nagyon gondolkozott Kira, hogy milyen képet töltött fel Szilvi facebookra. -Meg van! Velencébe voltatok! Na, milyen volt?

-Csodás, olyan finomakat ettünk, meg mindenki tök vicces volt! 

-Menő. -Szólalok meg, majd Szilvi mellé léptem.

-Ti merre a voltatok? 

-Hát én a görög tengerparton süttettem a hasam! És voltunk búvárkodni!

-Állat! Mi annyit gondoláztunk, megunhatatlan! Bori? 

-Hm? Ja... Rómába voltunk... a Colosseum valami állat! Nem hittem volna, hogy ENNYIRE nagy!
Ezen mindannyian elkezdtünk nevetni, és ekkor Réka is megállt mellettünk. 

-Hello emberek! Emma?

-Szia! Ööö... nem tudom, de... öt perc és állítólag kezdődik az évnyitó, szerintem pakoljunk ki.

-Oks. -Szólalok meg és felemelem a székem. -Megint voltatok Bulgáriába Réka? 

-Aham. A bátyám sikeresen be is csajozott. 

-Igen, leszek a koszorúslány nyugi! 

-Mi? Mész a francba! -Nevetünk miközben lerakjuk a székeket a korláthoz. 

-Apukáddal Balatonon voltatok? 

-Igen, és unokatesóimmal pedig Törökországba.

-Meg a nagyiddal nem?

-Igen, tudod ami tavaly is volt, nagyim volt munkahelye csinálja az utat.

-Ühüm. -Még beszélgettünk pár sort majd Kira ideges hangon áll fel. 

-Olyan nincs, hogy még mindig nem ért be Emma.

-Hagyd már! Majd bejön... az is lehet, hogy beteg...

-Ja, biztos rühes! -Nevet fel Bori. 

-Barmom. -Zárja rövidre Kira a beszélgetést és visszaül. Felhangzik a Himnusz és ekkor lép mellém Emma. Ránézek, majd inkább a bambulást választom és egyenes állok. Hallom ahogy próbál normálisan levegőt venni, de nem megy neki... futott? Miután leültük és az elsősök valami verset mondtak Emma felé fordultam és elkezdtem kérdezgetni. 

-Miért késtél?

-Nem volt otthon kaja így hamarabb mentem el otthonról, és úgy döntöttem elmegyek a pékségbe venni valamit. 

-Aha... és?

-És elnéztem az időt így bóklásztam egy kicsit... 

-Ügyes! -Megveregetem a vállát és halkan tapsolni kezdek, mire mindeni elkezd. Ijedten nézek fel, csak percek múlva esett le, hogy épp befejezték a törpik a verset. -Alig bírtuk ki röhögés nélkül Emmával, majd mindannyian megkomolyodunk amikor a diri lép fel a színpadra és... valaki...

-Kedves diákok, kollégák. Iskolánk a mellett, hogy óriási felújításon ment át, az iskola történetében először egy diplomázó jövőbeli kollégát is betanít! Ő Szalay Ferenc, aki történelem és testnevelés szakon fog végezi. -Mosolyogva bólogat a zselézett hajú srác. 

-Te, neked nem ismerős? -Hajol az arcomba Bori.

-De... nem ez volt a kajakos csávó? Tudod sulinapon?

-Tényleg...

-Mizu? -Mászik Emma is közelebb.

-Ez nem a kajakos emberke? -Nézek rá.

-De... nem gondoltam volna, hogy tanár... -Felnézek és látom, hogy Réka, Kira és Szilvi is összedugott fejekkel nézegetik a srácot (Ehh, Feri bácsit...) 

A gyatra taps ébresztett fel a bambulásból, ami azt jelentette, hogy hivatalosan is 10 hónap letöltendőt kaptunk... tapsolok párat, majd felállok és visszaviszem a széket a terembe.